Madárkák

2011. március 7., hétfő

Röntgen...

Csenge végre kigyógyult három hétig tartó betegségéből. Korábban már írtam, hogy elveszett az egyik fülbevalója, ami azóta sem került elő, pedig folyamatosan vizsgáltuk a pelenkákat azok tartalmával együtt (ami nem mindig volt kellemes, és akkor még finoman fogalmaztam). Így hát elhatároztuk, hogy elvisszük röntgenre, biztos ami biztos. Szerettünk volna már valamit tudni. Csenge hősiesen viselkedett, nem is kellett sokat várnunk. És az eredmény:

NINCS BENNE A FÜLBEVALÓ!!!

De akkor hová tűnt? Valószínűleg elhagytuk valahol, mert a szekrényéből sem került elő, pedig mindent többször is felforgattunk. Sajnáljuk, mert nagyon szép darab volt, és mert ajándékba kapa Csenge Tündanyóéktól. Szeretnénk majd pótolni, addig is hordja azt, amivel kilőtték a fülét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése